Szamárkő - Zamárdi

Az érdekes, sziklatömböt Zamárdi nyugati város végén, a Kiserdő dombhajlatai között találjuk meg. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén "tűzgödröt" látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható.

A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma. Eddig a legenda.

A régi öregek azt vallják, hogy a követ a tihanyi tűzhányó dobta át ide. Vagy a vízözön hagyta itt. Egy régebbi balatoni ismertet pedig azt írja: A Szentföldről hozták a keresztes vitézek. Mindez mese.

A valóság az, hogy a kő helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A mélyből feltörő gőzök és gázok, a forró víz és a benne lévő ásványi anyagok cementezték össze a homokot szilárd kőzetté. A szürke homokkőben megkövült csigák láthatók. Évezredekkel ezelőtt egy ismeretlen nép a kő körül "termékenység-varázslatot" mutatott be bizonyos szertartások között. A pogány isten-anya és napisten tiszteletére terményeket és állatokat áldoztak fel, égettek el, hogy bő termésük és sok állatuk legyen.

Később a kelták is megülték e helyet, és a kő körül földvárat építettek. A honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt. A múlt században a zsellérek kapták meg ezt a domboldalt legelőnek állataik számára. Itt őrizték disznaikat, birkáikat, kecskéiket, szamaraikat egy falkában. A gyerekek szívesen eljátszadoztak a kövön és környékén.

1942-ben Margittay Richárd író és villatulajdonos kutatta a kő eredetét és szerepét. A követ fehér ló áldozati kövének tartotta. Ajánlotta a kő megásását. 1961-ben a Balatoni Intéző Bizottság megásatta a kő környékét, de semmi értékesebb lelet nem került elő. A kő mellett, mélyen, kővésőket, kicsi, agyagból égetett női istenszobrokat, idolokat találtak, töredezve, cserepek kíséretében.

A leletek egy része a Megyei Múzeumba került. Lóáldozat tehát nem volt, de varázslás: igen! Az önkormányzat vezetősége és az "Egyesület Zamárdiért" lelkes emberei rendezik az érdekes történetű kő környékét. Feliratos táblát és pihenőpadokat helyeztek el a kő körül. Kedvelt kirándulóhely, óvjuk és védjük mindannyian.


Zamárdi ismertető

  • Zamárdi

    Somogy megye északi részén, a Balaton partján található Siófok és Balatonföldvár között Zamárdi. A településen végződik az M7-es autópálya, három vasútállomása van, a távolság...



Zamárdi programok

Szállások Zamárdiban


További találatok: 1

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | utolsó lap >