Tájház - Zamárdi

A berendezés a XIX-XX. századi jómódú parasztcsalád életkörülményeit mutatja be. A használati tárgyak nagy része a helyi helytörténeti gyűjteményből származik. A ház mögött zsúpfedeles pajta áll.

tájház a Balaton-vidék jellegzetes népi építészeti jegyeit viseli magán. A szabadkéményes típusú, Pető-féle ház az első szobában lévő mestergerendába bevésett évszám szerint 1847-ben épült, oszlopos tornáccal, nádfedéssel. A ház a Friesz család tulajdona volt, mely egyike a Lécs Ágoston tihanyi apát által betelepített jobbágycsaládoknak. A házhoz közvetlen 2 holdnyi terület tartozott. A telken volt még egy 25 méter mély kút, baromfi- és disznóólak, valamint egy pince. A főépület 6 helyiségből állt; 2 szoba, konyha, kamra, istálló és pajta tartozott egybe. Az udvar mögött volt a szérűskert, a gyümölcsös és a házikert.

Az épületet a Zamárdi Községi Tanács 1974-ben megvásárolta, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség pedig 1975 nyarán eredeti formájában helyreállította. 1977. október 2-án nyitották meg. A tájház a nyitvatartási időn kívül bejelentkezéssel látogatható.

Cím:
Fő u. 115.


Zamárdi ismertető

  • Zamárdi

    Somogy megye északi részén, a Balaton partján található Siófok és Balatonföldvár között Zamárdi. A településen végződik az M7-es autópálya, három vasútállomása van, a távolság...



Zamárdi programok

Szállások Zamárdiban


További találatok: 1

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | utolsó lap >